Nigériai húsos pite
2017. január 10. írta: Oyinboland

Nigériai húsos pite

Amikor először készítettem a húsos pitét nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy milyen legyen az íze, hiszen ahogyan itt is ahány ház annyi szokás ott is. 

Mára már sikerült kitapasztalnom a megfelelő ízkombinációt így örömmel tudom megosztani a számunkra tökéletes receptet. Nem csak a családomnak de a nigériai ismerőseinkek is az egyik kedvencévé vált. Egyre többször készítem születésnapokra, kisebb összejövetelekre, vagy ha mi is megkívánjuk. 

Hozzávalók: 
 

Tészta:
- 1 kg liszt (én mindig BL55-öst használok) 
- 1 teáskanál sütőpor
- 500 g margarin 
- 2 csipet só 
- 100-125 ml hideg víz( ez mindig a liszttől függ, hogy mennyit vesz fel)

Töltelék:
- 2 db közepes méretű burgonya 
- 2 db közepes répa 
- 500 g darált hús
- 1 db közepes hagyma 
- néhány evőkanál olaj 
- 2 db maggi/knorr kocka 
- 1 teáskanál kakukkfű
- ízlés szerint só
- sűrítéshez 250ml víz és 2 evőkanál liszt keveréke 

Lekenéshez : egy tojás

Elsősorban a tésztát szoktam előkészíteni. 
Először a száraz alapanyagokat keverem össze, majd a vajat elmorzsolom, s apránként hozzáadom a vizet is. 
FONTOS! Tegyük hűtőbe a tésztát amíg nem foglalkozunk vele, hiszen a sok vaj miatt a meleg hatására megnyúlik a tészta és szinte lehetetlen vele dolgozni. 

Ezek után a tölteléket lehet előkészíteni. 
A hagymát, burgonyát és a répát apró kockákra kell vágni. 
A hagymát pár evőkanál olajban meg kell pirítani. 
FONTOS! Ne használj túl sok olajat, mert a töltés során kifolyhat és szétnyílhat a húsos pite.
A pirítás után hozzá kell adni a darált húst. Ez lehet csirke, disznó, marha. Én sokszor disznó-marha mixet használok.
FONTOS! Ha muszlimok is esznek belőle, figyelemmel kell lenni a vallásukra, vagy csirkét vagy marhát használjunk. 
A húst addig kell pirítani amíg be nem barnul (disznó, marha), vagy ki nem fehéredik. 
Ezek után felngedjük annyi vízzel, hogy ellepje a húst, majd hozzáadjuk a kakukkfüvet és a maggit/knorrt. 
Hagyjuk főni kb. 10 percig, majd kóstolással elenőrizzük az ízeket és ha szükséges sót is adunk hozzá. 
Hozzáadjuk a zöldségeket és szükség esetén több vizet teszünk bele. 
Addig főzzük, mig a répa és krumpli megpuhul. A sűrítés előtt mégegyszer ellenőrizzük, hogy elég sós-e. 
Ha mindez megtörtént, a vizet és a lisztet megpróbáljuk csomómentesen elkeverni.
FONTOS! A legkönnyebben ezt úgy lehet, ha a liszthez fokozatosan adjuk hozzá a vizet.
Majd hozzáöntjük a húshoz, párszor megkavarjuk és a töltelék kész is.
FONTOS! Hagyjuk hűlni, amíg legalább langyos nem lesz, különben a hő hatására le fog tapadni a tészta a deszkánkra és nem tudjuk majd felszedni.

A töltéshez a hűtőből kivesszük a tésztát és vékonyra nyújtjuk kb. fél centire. A húsos pite méretét mindenki maga választja ki, de én egy vajas dobozt használok és annak a segítségével köröket vágok ki a tésztán. Ehhez a nagyságú körhöz 1-1,5 evőkanál töltelék kell darabonként. Ha a közepére helyeztük a tölteléket félörívben megkenjük tojással. 
FONTOS! Nem kell a teljes kört tojással megkenni, mert csak tapasztó funkciója van, mint a ragasztónak.
Ez után félbe hajtjuk a tésztát és villával körbe nyomkodjuk. 
Kizsírozott, olajos tepsire helyezzük, majd a tojással lekenjük és lyukakat szúrunk a villával a tetejükre.
FONTOS! Azért kell lyukakat szúrni, hogy a gőz eltávozzon a pite belsejéből és ne nyíljon szét.
Kb. 170C sütőbe tesszük, addig sütjük, míg aranybarna nem lesz.
FONTOS! Alacsony hőmérsékleten kell sütni és türelmesnek kell lenni. 20-30 percet is sülhet a sütőtől függően.

TIPPEK: 
1. Sütés után ha egy kicsit hűlt érdemes zacskóba tenni, hogy puhaságát megőrizze.
2. Magában is fogyaszható, igazi buli kellék, szinte kihagyhatatlan. 
3. Nagyobb méretben is elkészíthető, fedő vagy bármilyen köralakú eszköz segítségével.
4. A vajas doboz nagyságú kör segítségével kb. 20-25 pite készül el.
5. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy átsült a tészta használjunk fogvájót. Ha nem tapadt rá a tészta, akkor biztosan átsült. 

Ha kérdésed van írj kommentet! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://oyinboland.blog.hu/api/trackback/id/tr3412114553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Parasztlengő az imperialistáknak 2017.01.11. 06:32:22

Nigériában akkor látnak húst amikor havat!

Oyinboland · https://m.facebook.com/Oyinboland/ 2017.01.11. 08:19:16

@Parasztlengő az imperialistáknak: Nem tudom milyen tapasztalatok alapján állít ekkora badarságot. Valójában ezért is hoztam létre ezt a blogot, hogy az ehhez hasonló tévhiteket megcáfoljam.

2017.01.11. 09:21:50

Elég guszta étel, habzsolnám.
Viszont az felmerült bennem, hogy mennyire autentikus, ha burgonya is van benne? Mit szoktak belerakni a krumpli helyett Afrikában?

Oyinboland · https://m.facebook.com/Oyinboland/ 2017.01.11. 09:51:22

@Dr. Trejo: ez nem teljesen az autentikus ételeik közé tartozik, viszont náluk is megtalálhatóak a mi zöldségeink nagyrésze. Van édesburgonyájuk, viszont azt ehhez nem használják. Ez egy egyszerű étel amit a "small chop" kategóriájába sorolnak. A legközelebbi étel viszont 100%-ban autentikus étel lesz, melynek íze, állaga s kinézete is jóval eltér a mi ételeinktől. :)

Trompipi 2017.01.11. 10:01:48

@Oyinboland: ajjaj. Ha allaga, akkor mar sejtem, mirol lesz szo! :D

Oyinboland · https://m.facebook.com/Oyinboland/ 2017.01.11. 13:32:29

@Trompipi: ha megosztottam az új ételről szóló bejegyzést akkor kíváncsian várom a kommentedet, hogy az e amire számítottál. :D
süti beállítások módosítása